Vincent van Gogh: 3 pár cipő

A szegények cipőjében

Ha a szegényekről beszélgetünk, gyakran értetlenül állunk viselkedésük előtt. Nem értjük, miért nem tudnak jobban gazdálkodni vagy előrelátóbbak lenni. Miért vesznek fel hiteleket uzsorakamatra és miért nem próbálnak jobban odafigyelni az iskolában vagy gyermekeiket erre ösztönözni? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ, ha megvizsgáljuk, miként változtatja meg a nélkülözés viselkedésünket.

2014-ben jelent meg A szűkösség pszichológiája című könyv, melyet Sendhil Mullainathan, a Harvard Egyetem közgazdaság-tudományi professzora, és Eldar Shafir, a Princeton Egyetem pszichológiaprofesszora, írt. A könyvben arról értekeznek,

milyen hatása van viselkedésünkre annak, ha valamiből hiányt szenvedünk.

A szűkölködés tárgya lehet az idő, a pénz vagy akár a bevihető kalóriamennyiség is, a hatás nagyon hasonló.

Képzeljük el, hogy van egy határidős feladatunk, amihez még legalább 5 napra lenne szükségünk, de csak 3 napunk maradt. Időszűkében, közel a határidőhöz sokkal könnyebben tudunk a feladatra fókuszálni, hatékonyabban végezzük a feladatunkat. Az időszűke tehát pozitívan hat teljesítményünkre, a szűkösség hatására összpontosítási jutalékban részesülünk. Hasonló a helyzet, ha valaki pénzszűkében szenved, a szegények ugyanis sokkal többet tudnak kihozni 1000 Ft-ból, mint a gazdagabbak. Bizonyos szempontból sokkal racionálisabban tudják felmérni a pénz értékét.

A közgazdaságtan egyik “alaptörvénye” azonban, hogy Nincs ingyen ebéd., mindennek ára van, így az összpontosítási jutaléknak is. Továbbgondolva az előbbi határidős szituációt, azt is biztosan tapasztaltuk már, hogy ilyen esetekben könnyebben megfeledkezünk más jellegű teendőinkről. Mivel mentális kapacitásaink nagy részét lefoglalja a határidős feladatunkon való 0-tól 24 óráig tartó gondolkodás, könnyen elfeledkezhetünk egy csekk befizetéséről vagy egy fogorvosnál foglalt időpontról. A könyvben csőlátásnak nevezik azt, amikor az agyunk egy adott problémára fókuszál és sávszélesség-veszteségnek azt a jelenséget, miszerint kognitív kapacitásaink nagyját lefoglalja ez a problémamegoldás.

Hasonlóképp a szegényebb körülmények között élő szülőknek nehezebben jut kapacitása arra, hogy gyermeküket tanulásra ösztönözzék. Pláne nehéz helyzetben van a gyermek, ha éhezik, mivel az úgyszintén rengeteg mentális kapacitást von el, szinte lehetetlenné teszi a tanulásra való odafigyelést.  

Morgolódtak már azon, hogy a boltban miért nem tudnak velünk kedvesebbek lenni?, Bezzeg ha mi állnánánk ott…! Ez sem véletlen, és nem, nem az az egyetlen magyarázat rá, hogy az eladókból hiányzik a barátságosság. Egyszerűen csak azok az emberek, akik nehezebb körülmények között élnek, akaratuktól függetlenül, hajlamosak idejük nagy részében megélhetésükön és problémáikon gondolkozni. Emellett sokszor már nem jut kapacitásuk odafigyelni arra, hogy egész nap bűbájosak legyenek.

Valószínűleg olyat is tapasztaltunk már, hogy amikor sok feladatunk van, mindig csak a legsürgősebbre fókuszálunk, a többit automatikusan későbbre halasztjuk, anélkül, hogy mérlegelnénk a következményeket. Hasonlóan vannak ezzel a szegények is. Nem azért vesznek fel uzsorakamatra hitelt, mert azt gondolják, hogy az egy jó lehetőség, hanem azért mert valahogy meg kell oldaniuk egy sürgős problémát, például hogy azonnal be kell fizetniük a számlát, különben kikapcsolják a lakásukban a vizet. Ilyen esetekben a problémamegoldás az elsődleges, a többi már a jövő gondja, nincs lehetőség tervezgetni.

A szűkösségben szenvedők agya egyfolytában a saját szűkösségükön jár, így nem tudnak kellőképpen másra koncentrálni. Ahogy az analógiákból is leszűrhetővé válik a könyv egyik legfontosabb mondandója, hogy

a közhidelmekkel ellentétben a szegények nem azért lesznek és maradnak szegények, mert gyengébbek a képességeik, hanem attól válnak gyengébbé a képességeik, hogy nélkülözésben szenvednek.

A legnagyobb különbség a szegénység és a többi szűkölködés között, hogy az előbbiben szenvedők nem tudják megváltoztatni a mozgásterüket. Míg egy túlterhelt ember, ha nagyon akar, csökkenthet a feladatai számán és egy diétázó ember is megengedhet magának valamivel több kalóriabevitelt. A pénzszűke nem egyéni döntés kérdése. A szűkösség állapotában pedig nehéz előrelátóan viselkedni vagy odafigyelni az iskolában.

Itt merülhet fel az a kérdés, hogy megoldást jelenthet-e, ha egy szegénységben élő ember adósságait kifizetjük. Kilábal-e ezáltal az egyszeri segítség által a problémából? A válasz az, hogy a legtöbb esetben ez sajnos nem oldja meg a problémát. Egy darabig oda tudnak figyelni a költségvetésükre és tudnak hitelfelvétel nélkül boldogulni, de amint jön egy váratlan kiadás, visszaeshetnek az adósságcsapdába. A mozgástér hiánya miatt ugyanis nem tudnak mit kezdeni a nem várt költségekkel. Alternatíva hiányában kénytelenek lehetnek újra uzsorakölcsönökhöz folyamodni. Erre a problémára jelenthet megoldást többek között a mikrohitel és a megfelelő pénzügyi oktatás. (Melyekről egy későbbi cikkünkben még értekezünk.)

A tanulság tehát, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, próbáljunk meg közelebb jutni ahhoz, vajon mi is okozhatja embertársaink számunkra érthetetlen viselkedését. Ne csodálkozzunk, ha diétázás közben folyton a kihagyott süteményeken és pizzákon jár az eszünk, és emiatt nehezebben koncentrálunk a megbeszélésen vagy gorombábbak vagyunk embertársainkkal. Legfőképpen pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy amíg mi dönthetünk róla, diétázunk-e vagy túlterheljük-e magunkat, rosszabb körülmények között élő társaink számára a szűkölködés nem egy azonnal megváltoztatható állapot.

Hozzászólás

Az email címeket diszkréten kezeljük.


*