Mit mondanak rólunk a társasjátékok?

Társasozni szuper, több okból is. Például azért, hogy kikapcsolódjunk, vagy hogy a játék által kicsit jobban megismerjük a barátainkat. Egy hozzám hasonló közgazdász hallgató számára viszont van egy furcsább ok is: társasozni szuper, mert a játék megmutatja, hogy hogyan hozunk döntéseket.

A legtöbb közgazdasági modellben Homo Economicusokkal találkozunk: olyan ember-szerű lényekkel, akik tökéletesen döntenek. A közgazdászok többsége azonban egyetért abban, hogy a való világban élő hús-vér emberek sajnos (vagy nem sajnos) rengeteg hibát vétenek. Jó pár ilyen jelenségről a Közérten is olvashattatok már: bemutattuk nektek az elsüllyedt költségeket, a csordaszellem jelenségét és az ingyenesség trükkjét. Egyes társasjátékok pont azért tudnak jól működni, mert rájátszanak ezekre a „hibáinkra”. Csapdába csalnak: olyan döntések elé állítanak minket, ahol könnyen választunk valamilyen szempontból rosszul.

„Két búza egy bárányért?”

Egy tipikus csapda az, amikor egy játék az árakkal trükközik.

Sokféle módon mérhetjük, hogy mi mennyibe kerül. Lehet például forintban vagy USA dollárban, ahogy általában szokás. Most gondolatban menjünk ki a sarki boltba, és nézzük meg,  mennyibe kerül egy zsömle! Mondjuk azt látjuk, 20 forint. Ha minden más termék árát elosztjuk 20-szal, akkor egy új mértékegységet teremtettünk: innentől az árakat kifejezhetjük zsömlében. Egy új játékkonzol nagyjából 4947 zsömlébe kerül, egy használt traktor pedig beszerezhető egy átlagos 450000 zsömlés áron. Ez persze eljátszható bármilyen más piaci csereeszközzel, például aranyrúddal, sarki bódéval vagy vásári zsíros kenyérrel.*

Azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy pénz nélkül jó nagy kalamajkában lennénk. Másképp megfogalmazva: bár a pénz nem elengedhetetlenül szükséges az áruk és szolgáltatások árának kifejezéséhez, mégis nagyon is hasznos. Ezt az ember azonnal megérti, amikor leül egy olyan játék elé játszani, amiben nincs pénz-szerepet betöltő játékelem. Ilyen például a méltán híres Catan telepesei társasjáték, amiben öt különböző nyersanyagot is termelhetünk, és csereberélhetünk egymással. Azt azonban, hogy egy adott pillanatban egymáshoz képest ezek mennyit érnek, lehetetlen megállapítani.

settlers of catan társasjáték
forrás: BoardGame Geek

„…és veszek még két rezet!”

Gyakori kezdőjátékos hiba, amikor valaki egy játékban bedől az ingyen dolgok varázsának.

Például nem ritka ez az általam nagyon kedvelt Dominionban, ami egy pakli építő kártyajáték. Azaz egy olyan társas, ahol a mi, a játékosok egy saját kártyapaklikat állítunk össze, és arra próbálunk figyelni, hogy benne a különböző lapok megfelelő arányban legyenek, és erősítsék egymást. A doboz 500 kártyalapot tartalmaz, köztük a kincs kártyákkal, amik nekünk a téma szempontjából a legfontosabbak.  Ezekkel új lapokat vásárolhatunk játék közben a paklinkba. Létezik például réz kincs kártya, ami egy kincset ér, és ezüst kincs kártya, ami kettőt. Elsőre furcsának hathat, de ezek a kincs lapok annyiban máshogy működnek a való életbeli pénztől, hogy miután fizettünk velük, visszakerülnek hozzánk, azaz visszakeverednek a paklinkba. Másik furcsaság, hogy pénz kártyákat vásárolhatunk a paklinkba: az ezüst három kincsbe kerül, a réz viszont ingyen van.

Bizony ám, ingyen!

A probléma ott jön elő, hogy ezek a réz kártyák nem egyszerűen a pénztárcád tartalmát gyarapítják, hanem csökkentik az ezüst húzásának esélyét. Ezt elég könnyű belátni: ha húzol egy kártyát a paklidból, ami 10 ezüstből és 10 rézből áll, akkor 50% annak az esélye, hogy ezüst kártyát húzol. Ha azonban ezek mellé vásároltál 10 ingyen (!) rezet, akkor 10 ezüst és 20 réz lesz a paklid tartalma, így az ezüst húzásának esélye már csak egyharmad.*2

dominion társasjáték
forrás: BoardGame Geek

„Te azt veszed el, én pedig ezeket. Akkor megegyeztünk, ugye?”

Más játékok – mint például a H.M.S. Dolores – egy egészen őrjítő módszert találtak arra, hogy izgalmas döntési helyzetekbe hozzák a játékosokat. Ezek azok a bizonyos „átverős” játékok, amik egy a közgazdászok számára jól ismert technikát alkalmaznak: ún. fogolydilemma-szituációkat teremtenek. Az ilyen társasokban mi, a játékosok, egyéni érdekeinket követve olyan döntéseket hozunk, amik mindkettőnket rosszabb helyzetbe hoznak egy másik, kívánatosabb végkimenetelnél.

A Doloresben martalócokat alakítunk, akik egy óriási hajó roncsai közül partra sodródó holmikon osztozkodnak. Egyszerre mindig ketten játszanak, majd hosszas tárgyalás után háromra mutatnak egymásnak egy kézjelet, ami alapján eldől, hogy ki mit kap a szajréból. A játékban három kézjel van, de az egyszerűség kedvéért most fókuszáljunk csak kettőre: a kéznyújtásra, ami a megegyezést, és az ökölbe szorított kézre, ami a támadást jelképezi. Ha mindketten megegyezést mutatnak, akkor fele-fele arányban osztoznak. Ha az egyik fél támad, a másik megegyezni próbál, akkor a támadó nevetve hazavisz mindent. Ha viszont mindketten az öklüket mutatják, akkor senki sem kap semmit.*3 Elég gyakori, hogy az utóbbi kimenetelre jutnak a játékosok, és mindketten picit szomorúan – de azért lelkesen – folytatják a játékot.

Látható, hogy a fenti szituációban mindkét martalóc jobban járna, ha kezet nyújtanának egymásnak, és fele-fele alapon hazavinnék a szajrét. A probléma csak az, hogy amennyiben a másik játékosról én azt gondolom, hogy kezet fog nekem nyújtani, rögtön megjelenik a fejemben a kisördög, hogy mi lenne, ha támadnék, és elvinnék mindent. Ráadásul azt is tudom, hogy a másik játékos is gondolkodhat így, és attól tarthatok, hogy ő öklöt mutat majd. Ezért az a legjobb, ha én is megtámadom – hiszen ha nem, és ő neadjisten elvisz mindent, akkor sok pontot szerez, amivel javulnak a győzelmi esélyei hozzám képest. Emiatt aztán mindkét fél támadni fog, ha az egyéni érdekeit követi – a szakzsargon ezt hívja a játék Nash-egyensúlyának.

Vicces módon ezekben a játékokban sokszor pont az ment meg minket, hogy nem vagyunk Homo Economicusok. Ha ugyanis mindketten eltérünk a racionális önérdekkövető viselkedéstől, könnyen előfordulhat, hogy megegyezünk egymással, míg a közgazdaságtani modellek emberei minden játék végén a Nash-egyensúlyban találnák magukat.

dolores társasjáték
forrás: BoardGame Geek

A lista persze nem teljes, a fentieken túl számos érdekes döntési jelenség figyelhető meg társasjátékokban. Kihagytam egy fontosat? Írd meg kommentben!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Közért Facebook oldalát!

Kérdésed akadt, vagy nem értesz egyet a fent leírtakkal? Írd meg azt is kommentben, ígérem, hogy elolvasom, és válaszolok.

A cikk szerzője a Játszóház Projektnél játékmesterkedik.
A borítókép Komróczki Diána munkája.

———————————————————————————————————————————-

*: Az alkalmazotti fizetéseknél is ugyanez a helyzet. Ahogy egy bölcs ember mondta nem is olyan régen: a nominális bér a pénzben kifejezett órabér, a reálbér pedig a vöröskáposztában.

*2: Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne olyan taktika a játékban, ahol érdemes rezet vásárolni, de azoktól most mint speciális esetektől eltekintek.

*3: Közgazdász kollégák megnyugtatására mondom, hogy a játék nem ennyire egyszerű: mint említettem, létezik harmadik kézjel is, és ráadásul a szabályok alapján nem mindig igaz, hogy a több az jobb.

Hozzászólás

Az email címeket diszkréten kezeljük.


*